Természetesen egészséges. Természetesen…?
Frissen végzett lakberendezőként két évig egy egyedi bútorokat gyártó kft-nél dolgoztam, mint tervező-értékesítő. A két év során bőven volt alkalmam megtapasztalni, mennyire különbözőek vagyunk és mennyire különbözőek az igényeink. Ügyfeleim között volt kerekesszékes, hallássérült, látássérült, együttműködő ember, nehezen együttműködő, szakmabeli, sokgyermekes, törzsvásárló, híres ember… Munkám során arra törekedtem, hogy ha a megrendelő elképzelései nem voltak indokoltak, akkor megértessem vele, miért jár jobban, ha rám hallgat. Egy napon betért hozzám egy fiatal pár. Az asszonyka modell alkatú, előrehaladott terhességgel rendelkező kismama volt, párja pedig minimum 190 cm magas, sportos fiatalember. Számomra érzékelhető fogyatékosságuk nem volt. A nekik tervezendő beépített szekrény részleteit taglaltuk, mikor szóba került, milyen magasan legyenek a mándli rudak (vállfa akasztó rudak). Én túl magasnak tartottam a fiatalember által javasolt méretet, mire ő odalépett egy szekrényhez és megmutatta, milyen magasra ér fel. Párja szerényen hallgatott. Megkérdeztem, ki rakja helyére a vasalt ingeit? Zavarba jött, mikor belegondolt, hogy várandós feleségének létrára kellene másznia ahhoz, hogy őt kiszolgálja.
Mikor párommal elhatároztuk, hogy akadálymentesítéssel fogunk foglalkozni, az internetről kezdtük összegyűjtögetni erről az ismereteinket. Azért szorultunk rá erre, mert hiába végeztem az ország egyik legelismertebb szakképzőjében, hiába voltak olyan tanáraim, akik az országban az elsők között szerezték meg a lakberendezői képesítést, tanulmányaim során egyetlen fél mondattal, soha, sehol nem hívták fel figyelmemet arra, hogy „vannak fogyatékkal élők”!
Miért mondom el mindezt?
A napokban szerencsénk volt ellátogatni egy, a súlyosabb állapotú fogyatékkal élők számára működtetett nappali foglalkoztató intézménybe. Két vak klubtag, Zsuzsa és Sándor, személyes tapasztalataikat mondták el azzal kapcsolatban, ők milyen nehézségekkel küzdenek meg nap mint nap saját otthonaikban! Majd az intézmény vezetője, Ágnes, végigvezetett bennünket a helyiségeken és elmesélte, hogyan, mivel telnek napjaik. Hihetetlenül tanulságos volt számunkra. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!
Köztudott, hogy a mozgásukban korlátozott emberek problémáival szemben a társadalom nem elég toleráns, az „illetékesek” pedig nem hatékony problémamegoldók. Most számunkra kiderült, hogy a látás és hallássérültekkel mégannyira sem foglalkozunk! Eszembe jutott az a bizonyos fiatal pár, ahol azóta nyilván már meg is született a kisbaba… Az asszonyka nem képességhiányos, pusztán pár centivel alacsonyabb párjánál. Mégis egy harmadik személynek kellett felhívni a figyelmet arra, hogy mások a képességeik, mert egyikük nem volt elég toleráns. Pedig ők egy szerető, együtt élő pár.
Arra kérem a kedves olvasót, gondolkozzon el kicsit… Bármilyen apróságnak tűnik is az a dolog, amivel segíthet a fogyatékkal élőknek, vagy akár csak egy személynek, tegye meg!
Sziráki Ágnes lakberendező
Legutóbbi hozzászólások